Bár maga előtt is titkolta, szerette volna, ha egyszer valaki felriad az ő nyikorgó forgolódására, s álomittas csodálkozással megkérdi: „Hát te nem alszol?”Mert mit ér az olyan álmatlan virrasztás – legyen az a legőszintébb fájdalom szülöttje –, amelyről senki sem tud? Sírni is csak úgy lehet igazán, szívből jövő keserűséggel, ha tanúja van könnyeinknek; a magányos ember hamarabb belefárad.